Kezdőlap Események Információk, Közérdekű adatok Egyesületek Pályázatok Nagy László Galéria Kapcsolat
Forrás Női Kar
Részletek:
Zongorakísérő: Dr. Lukáts Andrásné
Az ajkai Forrás Női Kar 2014 -ben alakult. Jelmondatuk, illetve jeligéjük Bartók Cantata Profana művének záró sorát idézi: „… csak tiszta forrásból…” ennek megfelelően műsoruk nagy részét klasszikus kórusművek (Bartók, Bárdos, Balázs Árpád, Peter Cornelius, Karai József, Mendelssohn, Händel) kisebb részben igényes könnyűzenei alkotások képezik. Céljuk, hogy a hangversenyek segítségével újból föltámasszák az igényt a klasszikus kórusmozgalomban való részvételre, és a klasszikus kóruszene hallgatására. Fontos számukra a magyar kórusirodalom remekeinek tolmácsolása és megismertetése, illetve a magyar népzenén keresztül is a kulturális értékek védelme és gyarapítása.
Az elmúlt években a következő nagyobb megmérettetéseken vettek részt:
2016. Mária Rádió Kórusverseny: egyházi népének kategória 2. helyezés, kórusmű kategória ezüst minősítés.
2018. Caorle-Velence XVI. Nemzetközi Kórusfesztivál: kategóriagyőzelem, ezüst minősítés, karnagyi különdíj a kórus vezetőjének.
2018. október 19-24: az erdélyi Aranyosmenti Kórustalálkozón voltak, melynek jelszava Reményik Sándor után: „Ne hagyjátok a templomot, ne hagyjátok az iskolát.”
2019. június 14-15-16-án résztvevői Ausztriában Lungauban a Feuer und Stimme Kórusfesztiválnak
2022. október 13-17. között Olaszország Garda-tónál rendezett nemzetközi zenei fesztiválon léptek fel
2022. november 26-án pedig énekkari minősítő versenyen a bronz, ezüst, arany kategóriákat átugorva „GÁLAKÓRUS” minősítést szereztek
A Forrás Női Kar Ajka város és Veszprém megye zenei életét színesítik, aktívan részt vesznek a város kulturális rendezvényein, magas szintű szakmai munkával a város, a megye és Magyarország jó hírnevét erősítik. Céljuk a magyar zenekultúra hazai- és nemzetközi szinten történő képviselete, folyamatos szakmai fejlődéssel szakmai minősítések megszerzése, egyházi- és világi kórusművek mind szélesebb rétegekhez való eljuttatása. Nagyon fontosnak tartják a fiatalok nevelését, az értékek átadását, ezért várják mindazokat, akik szívesen énekelnének velük.
Elérhetőség: e-mail: hangokforrasa@gmail.com
Facebook: Forrás Női Kar – Ajka
Cantabile Vegyeskar
Részletek:
A város legfiatalabb kórusát Eisennágel Erika, a Bródy Imre Gimnázium énektanára vezeti.
A Cantabile Vegyeskar Ajka város legfiatalabb kórusa. 2014 februárjában alakult Eisennágel Erika vezetésével. Az akkor 17 tagú kórus létszáma mára 22 főre emelkedett. A kórus nem titkolt célja, hogy a vegyeskari hagyományokat újra élessze Ajkán, hisz neves nőikarokkal és férfikarokkal büszkélkedhet a város, de vegyeskar évtizedek óta nem öregbíti Ajka hírnevét. A Cantabile Vegyeskar Ajka kulturális életének azon résztvevői közé tartozik, akik gyakran megmutatkoznak közönségüknek a zenei rendezvények, fesztiválok, kórustalálkozók, ünnepi események alkalmával.
A vegyeskar repertoárja nagyon sokszínű: énekelnek népdal feldolgozásokat, klasszikus és modern, világi és egyházi kórusműveket. Rendszeresen fellépnek Ajka város zenei eseményein: Bornapok, Zenei Világnap, Farsangi koncert, „Évfordulós Zeneszerzők Hangversenye”, bölcsőde-bál. Több alkalommal is meghívást kaptak ajkai együttesek jubileumi koncertjére. Énekeltek az Ajkai Mozgássérültek 20. , a Borostyán Férfikar 40. , Ajkai Pedagógus Nőikar 30. , az Ajkai Zeneiskola 45. és a Zirci Városi Vegyeskórus 40. évfordulóján. Decemberben önálló adventi koncertet adnak a Jézus Szíve Katolikus templomban, ahová minden évben neves vendégkórusokat és hangszeres szólistákat is meghívnak. 2015 óta vesznek részt a Budapesten megrendezett Dalár Ünnepen, ahol a Magyar Állami Operaház művészeivel és a meghívott kórusokkal együtt lépnek fel az Erkel Színházban.
A 2019 júniusában Keszthelyen megrendezett Dalünnepen a Cantabile Vegyeskar arany minősítést szerzett.
Padragi Bányász Férfikórus
Részletek:
Jubilate Női Kar
Részletek:
Ajka Városi Bányász Fúvószenekar Egyesület
Részletek:
Gyere, táncoljunk! Legyél végre férfi, hadd legyek nő melletted
A táncról
Olyan gyorsan forog a világ, de ha vele forgunk, talán nem szédülünk el. A világra ráfeszül a csillagos ég, te vagy a nap, és én, a Hold forgok körülötted. Táncolni kell, most van az ideje. Ez a rend, a rend, hogy Isten az égben van, az emberek a Földön, dolgoznak, esznek, isznak, táncolnak és szeretkeznek, és te vagy a tengely a kettő között, és én ellent tartok neked, hogy el ne ess. Ez a te táncod, az apádé is ez volt és a fiadé is ez lesz, dobogd bele a ritmusod a zenébe, hogy hallja mindenki, az apád fia vagy, s fiad apja, és így nem tud senki más a Földön táncolni, csak te. Ez a mi dalunk, úgy szeretlek, ahogy anyám szerette az apámat és nagyanyám a nagyapámat, és így nem énekel neked senki más a Földön. Holnap dolog van, eszünk, iszunk, gyere, most táncoljunk. Legyél végre férfi, hadd legyek nő melletted. Folyton fejreáll a világ, de ha táncolunk, a legközelebbi fordulatnál talán alád kerülhetek.
„A testből, melynek nyűge átok,
Nyílnak testetlen virágok,
És az iszapos húson látod
Felragyogni a valóságot.”
REPERTOÁRUNK
- Táncaink
- Magyarpalatkai táncok
- Vajdaszentiványi táncok
- Szatmári táncok ( Tyukod, Nagyecsed )
- Felcsíki táncok
- Válaszúti, Boncidai férfitáncok
- Csingerálás a Marosmentérol
- Szatmári cigány táncszvit
Terveink, ezekkel ismerkedünk most
- Gyimesi táncok
- Gagybátori táncok
- Bundásbokri eszközös táncok
- Székelyföldi táncok ( Mezopanit, Pálpataka, Korond )
Próbák: péntek 18.00- 21.00, szombat 10.00-13.00 a VMK-ban.
Művészeti vezető: Ramasz László
Ajka-Padragkút Táncegyüttes
Részletek:
Zongorakísérő: Dr. Lukáts Andrásné
Az ajkai Forrás Női Kar 2014 -ben alakult. Jelmondatuk, illetve jeligéjük Bartók Cantata Profana művének záró sorát idézi: „… csak tiszta forrásból…” ennek megfelelően műsoruk nagy részét klasszikus kórusművek (Bartók, Bárdos, Balázs Árpád, Peter Cornelius, Karai József, Mendelssohn, Händel) kisebb részben igényes könnyűzenei alkotások képezik. Céljuk, hogy a hangversenyek segítségével újból föltámasszák az igényt a klasszikus kórusmozgalomban való részvételre, és a klasszikus kóruszene hallgatására. Fontos számukra a magyar kórusirodalom remekeinek tolmácsolása és megismertetése, illetve a magyar népzenén keresztül is a kulturális értékek védelme és gyarapítása.
Az elmúlt években a következő nagyobb megmérettetéseken vettek részt:
2016. Mária Rádió Kórusverseny: egyházi népének kategória 2. helyezés, kórusmű kategória ezüst minősítés.
2018. Caorle-Velence XVI. Nemzetközi Kórusfesztivál: kategóriagyőzelem, ezüst minősítés, karnagyi különdíj a kórus vezetőjének.
2018. október 19-24: az erdélyi Aranyosmenti Kórustalálkozón voltak, melynek jelszava Reményik Sándor után: „Ne hagyjátok a templomot, ne hagyjátok az iskolát.”
2019. június 14-15-16-án résztvevői Ausztriában Lungauban a Feuer und Stimme Kórusfesztiválnak
2022. október 13-17. között Olaszország Garda-tónál rendezett nemzetközi zenei fesztiválon léptek fel
2022. november 26-án pedig énekkari minősítő versenyen a bronz, ezüst, arany kategóriákat átugorva „GÁLAKÓRUS” minősítést szereztek
A Forrás Női Kar Ajka város és Veszprém megye zenei életét színesítik, aktívan részt vesznek a város kulturális rendezvényein, magas szintű szakmai munkával a város, a megye és Magyarország jó hírnevét erősítik. Céljuk a magyar zenekultúra hazai- és nemzetközi szinten történő képviselete, folyamatos szakmai fejlődéssel szakmai minősítések megszerzése, egyházi- és világi kórusművek mind szélesebb rétegekhez való eljuttatása. Nagyon fontosnak tartják a fiatalok nevelését, az értékek átadását, ezért várják mindazokat, akik szívesen énekelnének velük.
Elérhetőség: e-mail: hangokforrasa@gmail.com
Facebook: Forrás Női Kar – Ajka
Ajkai Pedagógus Női Kar
Részletek:
Az Ajkai Pedagógus Női Kar története 1986-ban kezdődött. Tucatnyian vannak ma is az alapító tagok közül, akik őrzik és továbbörökítik a kezdeti lelkesedést, így minden reményük megvan arra, hogy a múlt emlékeiből, eredményeiből jövőjüket is építhetik.
Fenntartójuk a Nagy László Városi Művelődési Központ, de működésükhöz nem nélkülözhetik a Polgármesteri Hivatal rendszeres támogatását és a pályázatokon elnyert összegeket sem. A kórus jelenlegi létszáma 36 fő, többségében pedagógus. A kórus vezető karnagya Petheő Balázsné, másodkarnagya Cserháti Csilla.
Rendszeres résztvevői a hazai fesztiváloknak, kórustalálkozóknak. Évente több alkalommal lépnek fel jótékonysági koncerteken, templomi hangversenyeken, valamint az Ajkai Napok rendezvényein.
A külföldi zenei események szereplőjeként eljutottak Unnába (Németország), Rovaniemibe (Finnország), Székelykeresztúrra (Erdély), Galántára (Szlovákia), az ausztriai Weizbe, és Velencébe (Olaszország). 2000 őszén lebonyolított koncertsorozatuk a Loire-völgyében aratott nagy sikert. Repertoárjukban az egyházi és világi zene darabjai egyaránt megtalálhatók a gregoriántól a XX. század kórusirodalmáig. Legutóbbi minősítésük: fesztivál fokozat.
2000 áprilisában szép eredménnyel tértek haza a Riva del Gardában rendezett nemzetközi kórusversenyről: ezüst diplomát kaptak.
Azóta énekeltek Velencében (2003), Rómában (2005) és a hollandiai Poeldijkban (2006), ahol három kategóriában neveztek (folklór, egyházzene, és világi zene), és egy ezüst, valamint két bronz minősítéssel tértek haza.
2000 óta egyesületként (közhasznú szervezet) működik a kórus, az egyesület elnöke Jaksicsné Berta Mária.
A kar saját honlapja: http://www.noikar86.eoldal.hu
Próbák: hétfő, szerda 16.00- a VMK-ban.
Amatőr sakkegylet
Részletek:
Foglalkozás csütörtökönként 17.00-kor a VMK-ban
Vezeti: Schnúr László
Bahar tánccsoport
Részletek:
Több indok is van, amely hozzánk vezeti a lányokat, asszonyokat. Van, aki a mozgás öröméért jön, van, akit a keleti kultúra vonz, van, ki színpadra vágyik, és van, aki egészségügyi problémák miatt keres fel bennünket. Egy biztos, bármi is az ok, a nőiesség az órák alatt mindenkiben kibontakozik, és kecses, lágy mozgású, magabiztosabb NŐ-ként távozik.
Diabétesz Klub
Részletek:
Találkozó minden hónap utolsó szerdáján 15.30-kor a VMK-ban.
Klubvezető: Mező Jánosné
Gyermek sakk-szakkör
Részletek:
Foglalkozás péntekenként 16 órakor a VMK-ban
Vezeti: Czingler Sándor, Paksa Rudolf
Hímző és foltvarró szakkör
Részletek:
Foglalkozás kéthetente hétfőn 10 órakor a József A. úti épületben.
Klubvezető: Harczi Ilona
Horgász-Vízitúra szakkör
Részletek:
Célja: A szakkörre jelenkezőkkel megismertetni a horgászat szabályait, a Magyarországon fogható halakat, különböző horgászmódszereket és felkészíteni őket az Állami Horgászvizsgára. Megtanítani a kenu és a kajakkormányzásra, valamint a víztúrázás szabályaira.
Látássérült Klub
Részletek:
Klubunk 1997 januárjában alakult. Működésünk célja a környéken élő vak és gyengén látó emberek életének megkönnyítése, segítése, ügyes- bajos dolgaik intézésében segítségadás.
Lila Akác Nyugdíjas Klub
Részletek:
Klubdélután csütörtökönként 17 órakor a József A. úti épületben.
Vezető: Ramasz Lászlóné
Margaréta népdalkör
Részletek:
Találkozó csütörtökönként 15 órakor a József A. úti épületben.
Az ajkai Forrás Női Kar 2014 -ben alakult. Jelmondatuk, illetve jeligéjük Bartók Cantata Profana művének záró sorát idézi: „… csak tiszta forrásból…” ennek megfelelően műsoruk nagy részét klasszikus kórusművek (Bartók, Bárdos, Balázs Árpád, Peter Cornelius, Karai József, Mendelssohn, Händel) kisebb részben igényes könnyűzenei alkotások képezik. Céljuk, hogy a hangversenyek segítségével újból föltámasszák az igényt a klasszikus kórusmozgalomban való részvételre, és a klasszikus kóruszene hallgatására. Fontos számukra a magyar kórusirodalom remekeinek tolmácsolása és megismertetése, illetve a magyar népzenén keresztül is a kulturális értékek védelme és gyarapítása.
Az elmúlt években a következő nagyobb megmérettetéseken vettek részt:
2016. Mária Rádió Kórusverseny: egyházi népének kategória 2. helyezés, kórusmű kategória ezüst minősítés.
2018. Caorle-Velence XVI. Nemzetközi Kórusfesztivál: kategóriagyőzelem, ezüst minősítés, karnagyi különdíj a kórus vezetőjének.
2018. október 19-24: az erdélyi Aranyosmenti Kórustalálkozón voltak, melynek jelszava Reményik Sándor után: „Ne hagyjátok a templomot, ne hagyjátok az iskolát.”
2019. június 14-15-16-án résztvevői Ausztriában Lungauban a Feuer und Stimme Kórusfesztiválnak
2022. október 13-17. között Olaszország Garda-tónál rendezett nemzetközi zenei fesztiválon léptek fel
2022. november 26-án pedig énekkari minősítő versenyen a bronz, ezüst, arany kategóriákat átugorva „GÁLAKÓRUS” minősítést szereztek
A Forrás Női Kar Ajka város és Veszprém megye zenei életét színesítik, aktívan részt vesznek a város kulturális rendezvényein, magas szintű szakmai munkával a város, a megye és Magyarország jó hírnevét erősítik. Céljuk a magyar zenekultúra hazai- és nemzetközi szinten történő képviselete, folyamatos szakmai fejlődéssel szakmai minősítések megszerzése, egyházi- és világi kórusművek mind szélesebb rétegekhez való eljuttatása. Nagyon fontosnak tartják a fiatalok nevelését, az értékek átadását, ezért várják mindazokat, akik szívesen énekelnének velük.
Elérhetőség: e-mail: hangokforrasa@gmail.com
Facebook: Forrás Női Kar – Ajka
Mozgássérültek Veszprém megyei Egyesületének ajkai csoportja
Részletek:
Találkozó minden hónap második csütörtökén 15 órakor a József A. úti épületben.
Vezető: Rajmon Jenőné
Nyugdíjas Természetjárók Klubja
Részletek:
Találkozó minden hónap első csütörtökén 16 órakor a József A. úti épületben.
Klubvezető: Huff Lajosné
Őszirózsa Nyugdíjas Klub
Részletek:
Klubdélután keddenként 15 órakor a József A. úti épületben.
Klubvezető: Vértes Miklósné
Reiki Klub
Részletek:
Találkozó páratlan hetek szerdáin 15.30-kor a József A. úti épületben.
SURAT SHABD JÓGA- MEDITÁCIÓS KLUB
Részletek:
Fordulj befelé, és nézz keresztül ezen az éjfekete függönyön!”
Természetjáró szakkör
Részletek:
Célja: Bemutatni az Ajka környéki természeti szépségeket és kulturális emlékhelyeket, de nem utolsó sorba kimozdítani embereket egy kis gyaloglásra és evezésre.
Timföldgyár Nyugdíjas Klub
Részletek:
Klubvezető: Horváth Sándorné
Lépjen velünk kapcsolatba!
8400 Ajka, Szabadság tér 13.
Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár – Minden jog fenntartva 2024